Ujhelyi István nehezen tudja elképzelni a jövőjét az MSZP-ben, ha a párt nem változtat
Ujhelyi István nem vállal semmilyen tisztséget az MSZP tisztújításán és ha nagy változások lesznek, a pártban is nagyon nehezen tudja elképzelni magát.
Ujhelyi István nem vállal semmilyen tisztséget az MSZP tisztújításán és ha nagy változások lesznek, a pártban is nagyon nehezen tudja elképzelni magát.
Hétfőn két jobbikos tehet esküt, a zuglói képviselő azonban nem.
A Momentum elnöke szerint alkotmánysértő volt, hogy nem volt egyeztetés a törvényről, és a felkészülési idő is hiányzott az érintetteknek.
Az elmúlt hónapok időközi választásain elhasaló ellenzék újabb szavazásra készül, az előjelek nem a legjobbak.
A helyi ellenzéki politikusok szerint nincs most olyan helyi, aki ki merne állni egy fideszes jelölttel szemben.
A tisztújításig a pártot Potocskáné Kőrösi Anita, mint ügyvezető elnök vezeti.
A Jobbik elnöke szerint a választási vereség után nem indult meg egymás hibáztatása a párton belül, mint legutóbb, 2018-ban. A szexuális erőszak kísérlete körüli botrányról azt mondta, nem érti, miért nem védte Szilágyi György a barátnőjét, annak viszont örül, hogy a rendőrségen van az ügy.